HTML

Harcban a BL-ért

2011.05.05. 23:43 :: Miso

Csupán három fordulóval a  vége előtt még mindig 3-4 csapatnak van komoly esélye, hogy odaérjen a negyedik, BL-indulást jelentő helyre. Elég nehéz megjósolni, melyik csapat lesz a befutó, sokkal könnyebb azonban józanul mérlegelve megnevezni azt, amelyre az olasz labdarúgásnak jelenleg szüksége lenne, mint reprezentánsra a nemzetközi porondon.

Nem szorul bemutatásra a tény, hogy a Serie A elveszített egy BL-helyet, a működtetés tekintetében példaértékű, játékerőben viszont legalábbis megkérdőjelezhető Bundesliga javára. Mindez az UEFA logikátlan és igazságtalan koefficiensének köszönhető, melyben a 2009-es UEFA Kupa győztes Shakhtar több pontot szerzett Ukrajnának, mint az ugyanazon évben triplázó Barcelona Spanyolországnak.

Persze említhetnénk azon tényszerű adatokat is, melyek szerint rendre egy - nagyon ritkán két - német csapat élte túl a BL csoportkörét, míg a Serie A többnyire három együttest tudott felmutatni a kieséses szakasz kezdetén. A legutóbbi öt kiírásból kétszer olasz csapat vihette haza a trófeát, míg ez német gárdának legutoljára 2001-ben sikerült, a Bayern révén. Azon Bayern révén, amely igazából az egyetlen versenyképes német csapat, amennyiben Európa elitjéről beszélünk.

A fenti kitekintő után világossá válhat, hogy a következő kiírásban milyen fonos szerepe lesz annak, hogy erős csapatok képviseljék a Sere A-t nemzetközi porondon, az elveszített BL-hely, mielőbbi visszaszerzésének érdekében. Megjegyzendő persze, hogy mindez pont  az Európaliga miatt esett így, ahol a német csapatok rendre jól szerepeltek, míg az olaszok általában félválról vették a második számú európai kupát. Mndez ugyanúgy igaz az összes topligára, talán egyes spanyol középcsapatok kivételével, amit jól prezentál a Sevilla duplája és az Atletico Madrid tavalyi sikere. Olaszországban viszont teljesen lesajnáltnak számít a BL mostohatestvére, amire nagyon jó példa a Napoli esete, amely jónéhány kulcsemberét padoztatva lépett pályára a Villarreal elleni negyeddöntőben.

A jelenlegi rendszer mellett tehát fonots az is, hogy az Európaliga küzdelmeit komolyan vegyék az ott induló csapatok, illetve az is, hogy a BL-ben minél tovább jusson az ott induló, idén utoljára még négy gárda. Ez akkor lehetséges, ha a két kis- illetve középcsapat az Udinese és a Lazio lecsúszik a negyedik helyről, mivel esélyeik egy jó BL-szereplésre igen alacsonyak. Az Udinese az utóbbi hetekben mutatott gyenge játékával bebizonyította, hogy Di Natale és Alexis Sanchez nélkül messze nem ugyanaz a csapat. A nyáron továbbá rengeteg távozó várható, élen éppen Sanchezzel, akit nem kisebb csapatok szeretnének a soraikban tudni, mint az Inter, Manchester United, Chelsea, Barcelona vagy legújabban a Real Madrid. Az ő távozása még a BL-be való bejutás esetén is szinte biztosra vehető. Ami a Laziót illeti, a sasok jól haladnak az építkezéssel, Lotito elnők szoros gazdasági nadrágszíjas, lassan építkező rendszere ígéretes jövőt vetít előre, de éppen ezért nem teszi versenyképessé a csapatot két fronton jövőre.

A Juventus reményei igen halványak a negyedik helyre, továbbá a csapat gyökeres átalakítása várható a nyáron. A zebráknak jól jönne a BL-indulás, ami a dolog anyagi részét illeti, de jövőre a fő cél megint a Scudetto megszerzése lesz, hiszen az számít a legfontosabb trófeának, különösen a hosszú kihagyás miatt.


A calcio szempontjából tehát a Roma bejutása tűnik a leggyümölcsözőbnek. Az új tulajdonosi csoport európai élcsapatot kíván faragni a gárdából, amelyhez az alap már adott. Ehhez azonban szükség lesz néhány valóban jó igazolásra és egy tapasztalt edzőre, minekután Vincenzo Montella - noha csalódást nem okozott - nem tűnik elég jónak egy merész álmokat szövögető csapat irányításához.

Más kérdés persze, hogy a Roma mennyire érdemli meg az indulást, ha szezonbeli teljesítményét vizsgáljuk. A Lazio ugyanis mindenképpen a szezon egyik meglepetését szolgáltatta azzal, hogy végig a legjobb négyben tudott maradni, hovatovább a dobogós helyekért is sokáig harcban volt. Az Udinese ugyanakkor messze a várakozások alatt kezdte a szezont, annak második felére azonban olyannyira feljavult, hogy az egész bajnokság legszórakoztatóbb, legtámadószellemübb futballját produkálta. A Palermóval például gyakorlatilag felmosták a padlót a zebrák, amikor is 7-et vágtak 0 kapott gól ellenében. Palermóban.

Az olasz futball hosszútávú érdeke mindenesetre azt diktálja, hogy jövőre a BL-ben mindegyik csapat helytálljon, illetve, hogy az Európaligában olyan alakulatok induljanak, amelyek komolyan veszik a sorozatot. Nos utóbbiak létezése Olaszországban egyelőre nem bizonyított…

Végül álljon itt a négy, még esélyes csapat sorsolása az utolsó 3 forudlóra a táblázat elejével.

1. Milan    77 pont
2. Inter    69
3. Napoli    68
4. Lazio    60
5. Udinese    59
6. Roma    59
7. Juventus    56

36. forduló

Juventus - Chievo
Roma - Milan
Udinese - Lazio

37. forduló

Catania - Roma
Chievo - Udinese
Parma - Juventus
Lazio - Genoa

38. forduló

Juventus - Napoli
Lecce - Lazio
Roma - Sampdoria
Udinese - Milan
 

 

A Serie ABC tippje a negyedik helyre: Lazio

Szólj hozzá!

Szezonrajt előtt: Juventus

2009.08.02. 18:02 :: Miso

A Juventus 2008-2009-es szeonja meglehetősen felemásra sikeredett, hiszen a vezetőség célja deklaráltan az volt, hogy Del Pieroék versenyben legyenek a bajnoki címért, ami ugyan teljesült, de a végén mégis az Inter szerzett jogot arra, hogy a Scudettót a mezén viselhesse az előttünk álló idényben. Versenyben lenni a Juentus-nál azt jelenti: megnyerni, így érthető a csalódottság.

A csapat, ha a szezon egészét vesszük alapul, viszonylag jól működött, azonban soha nem tudta kihasználni az Inter botlásait. A rajt meglehetősen döcögősre sikeredett, azonban a 8. fordulóban - éppen a városi rivális Torino ellen - megtört a jég. Maga a győzelem eléggé kínkeserves volt, pszichésen mégis nagyot dobott a cspaton, amely innentől egymás után nyerte a meccseket. Az ilyen módon három részre osztható szezon utolsó harmada azonban az elsőhöz hasonlóra sikeredett: több kínos döntetlen és vereség, melyeknek köszönhetően egy kis időre még a második helyről is lecsúszott a Juve. Végül pontazonosággal, de jobb egymás elleni eredménnyel (4-2[o], 1-1[i]) a második lett, megelőzve a Milant.

Egyéni szinten vizsgálva a keretet három játékos teljesítménye is nagy szerepet játszott a visszaesésben: a remek rajtot produkáló Sissoko, Amauri és Del Piero egyaránt kiengedett a szezon végére. Teljesítményük így is a csapat legjobbjai közé emeli őket, mert összességében jól játszottak, ám a hajrában balul sikerült meccseken nem azt nyújtották, ami elvárható lett volna tőlük.

A veterán Pavel Nedved volt talán a csapat legjobbja, ami kritikaként is felfogható, hiszen a cseh futógép már messze nem az a játékos, aki egykor kiérdemelte az Aranylabdát. Mindez persze mit sem von le az érdemeiből - nem csak pályafutását, hanem legutóbbi szezonját tekintve. A Seria ABC blog ezúton is jó pihenést kíván neki, és köszöni, hogy 14 éven át emelte a bajnokság színvonalát.

A védelem - köszönhetően Giorgio Chiellini kiválló játékának - jól zárt, azonban a szélső védők keveset tudtak hozzátenni az előrejátékhoz. Ebből a szempontból sem Grygera, sem Molinaro nem üti meg a klub színvonalát.

Gianluigi Buffon sérülései miatt sok játéklehetőséget kapott a csapat második számú kapusa, az osztrák Alex Manninger. Képességeiben persze nem említhető egy napon az olasz válogatott egyesével, ennek ellenére kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, mikor szükség volt rá.

Végül ejtsünk néhány szót az edzőről: újra bebizonyosodott, hogy Claudio Ranieri képes egy kis- vagy középcsapattal túlteljesíteni az elvárásokat, egy nagy klubnál, azonban nem tud megfelelni azoknak. Kiváncsian várjuk, az újonnan kinevezett edző, Ciro Ferrara mire lesz képes a nyáron alaposan megerősödött kerettel.

Akkor térjünk is rá az erősítésekre. Nem volt túl nagy mozgás a csapt háza táján, azonban nagyon tudatos és minőségi volt a vezetés játékospolitikája. A komoly távozók listáján található - a visszavonult Nedved mellett - Olof Mellberg és Marco Marchionni. Előbbi helyére érkezett Fabio Cannavaro a Real Madridtól és Martin Caceres a Barcelonától. Cannavaro valószínüleg a kezdőben kap majd helyet, mint Chiellini párja, azonban kérdés, hogy mennyire lesz hatással játékára a szurkolók kritikája, akik még mindig árulónak tartják.

Az igazi nagyágyúk azonban a középpályára érkeztek. Diego és Felipe Melo, a két brazil klasszis egészen új dimenziókat nyithat meg az Öreg Hölgy középpályás játékában. Diego remek teljesítménnyel UFEA Kupa döntőbe juttatta a Werder Brement (az elvesztett finálét eltiltás miatt kihagyta), míg Felipe Melo - három spanyol kiscsapat után - a Fiorentina mezében mutatta meg végre oroszlánkörmeit. Kiemelkedő teljesítményével, amelyet a Konföderációs Kupán koronázott meg, magára vonta olyan nagynevű klubok érdeklődését, mint a Real Madrid, a Barcelona vagy az Inter. A Juventus számára tehát nagy fegyvertény volt a védekező középpályás szerződtetése.

Az átigalozolási szezon természetesen még nem zárult le, így várható, hogy a csapat szerződtet egy balhátvédet (Fabio Grosso és Aleksandar Kolarov nevét emlegetik elég sűrűn), továbbá könnyen meglehet, hogy távozik a tavaly nagyon halványan és ütemtelenül játszó Christian Poulsen.

 

Kulcsszereplők lehetnek: Hatalmasak az elvárások a két brazil szerzeménnyel szemben, és valljuk be, nem alaptalanul: egyrészt igen sokat áldozott rájuk a klub, másrészt mindketten igazán jól csengő névre tettek szert az elmúlt években. Diego az a játékos, akire komoly szüksége volt a csapatnak, a fent már említett Nedved korosodása miatt. A cseh folyamatosan hozta a tőle megszokott jó teljesítményt, azonban azt a nüansznyi, ám annál fontosabb kis pluszt, amit csak ereje teljében lévő világklasszis tud nyújtani hétről-hétre, már nem volt képes hozzátenni. Mindez pedig elvárható a braziltól, aki végre egy európai szinten is kiemelkedő csapatban mutathatja meg, mire képes. Sajnálatos azonban, hogy így valószínűleg kevesebb játéklehetőség jut majd Sebastian Giovincónak, aki pedig az előző idényben megmutatta, hogy nem csak az Empoliban, hanem a Juventus-ban is képes remek játékra. Ranieri annak ellenére is kevés bizalmat szavazott neki, hogy amikor pályán volt, egészen más tempóban játszott a gárda.

Felipe Melo jelenléte lehet a biztosíték arra, hogy a középpályán megszerzett labdák jól legyenek megjátszva. Ez ugyanis komoly kritikája volt Momo Sissokónak, különösen a szezon második felében. Ipari mennyiségben szerezte a labdákat, melyeknek viszont igen nagy százalékárt azonnal vissza is ajándékozta. Felipe Melo érkezése mindezek ellenére úgy ttűnik, hogy nem veszélyezteti Sissoko helyét, így ketten nagyon erős párost alkothatnak.

A Del Piero-Amauri kettőstől több gólt vár a vezetés és a szurkolók egyaránt, mint amennyit a tavalyi szeonban szállítottak (25, ami azért nem kevés, de ennél többre van szükség). Különösen igaz ez úgy, hogy a középpálya komoly erősítésen esett át. Nagy kérdés még, hogy Ferrara rehabilitálja-e a Ranieri által nemigen favorizált Trezeguet-t.

 

Amin sok múlhat: A két, talán legfontosabb kérdés, hogy miként tud beilleszkedni a csapatba és felvenni az olasz foci ritmusát Diego, továbbá, hogy mit tud kezdeni a csapattal Ferrara, mint teljes jogú vezetőedző. Élvonalbeli tapasztalata edzőként ugyanis csak kevés van, azt is az előző szezon végén szerezte. Pozitív példa lehet előtte Josep Guardiola, aki hasonló kondíciókkal lett a Barcelona trénere tavaly, majd első szezonjában minden lehetséges címet be is gyűjtött (persze olyan játékoskerettel nem volt nehéz dolga). Guardiola esetéhez hasonlóan Ferrara is a klub korábbi, nagyra becsült játékosa, akit tisztelnek a mostaniak és a szurkolók is, és aki ismeri a klub felépítését és működését.

 

A Serie ABC tippje: Ahhoz legalábbis jósnak kell lenni, hogy egyértelműen kijelenthessük, ki lesz a Serie A bajnoka 2010-ben, az viszont nagyon valószínűnek tűnik, hogy idén is az Inter és a Juventus között fog eldőlni a Scudetto sorsa (a Milannak nagyon bele kéne húznia az erősítésbe, a Romának pedig az új igazolások mellé jelenlegi értékeit is meg kéne tartania, de erről bővebben majd a róluk szóló postban).

Ami a Juve mellett szólhat az az, hogy az Inter épp egy igen hosszú sorozatot ír, márpedig a sorozatokról tudjuk, hogy előbb-utóbb megszakadnak. Ez persze nem túl meggyőző érv, sokkal inkább az, hogy a milánóiak mindenképpen BL-t akarnak nyerni, így lehet, hogy a bajnokságra kevesebb figyelmet fordítanak majd.

Szólj hozzá!

Címkék: olasz juventus serie a diego ranieri del piero

Szezonrajt előtt: Genoa

2009.07.31. 20:48 :: Miso

A Genoa a mögöttünk hagyott 2008/2009-es szezon egyik kellemes meglepetését szolgáltatta remek szereplésével, melynek köszönhetően az utolsó pillanatig harcban volt a BL-indulást jelentő negyedik helyért. Végül csak rosszabb egymás elleni eredménnyel (0-1[i], 3-3[o]) maradt alul a papíron erősebb Fiorentinával szemben, azonban így is emelt fővel járhatnak az utcán Gasperini mester legényei. Ezek mellett a klub mindkét városi derbin megverte a nagy rivális Sampdoriát, argentin sztárja, Diego Milito pedig második lett a góllövő listán, csupán egyetlen találattal lemaradva Zlatan Ibrahimović mögött.

 

A remek szereplésben oroszlánrészt vállalt a már említett Milito mellett az ex-Barcás Thiago Motta is, aki sok szerencsétlen sérülés után új erőre kapott a piros-kékeknél. A szurkolók számára félő volt, hogy ez a teljesítmény nem kerüli el a nagyobb klubok figyelmét sem, és a csapat elveszítheti két legértékesebb játékosát. Mindez be is következett, hiszen nem sokkal a szezon vége után a Genoa hivatalos közleményben tudatta, hogy eladta a duót a bajnok Internek.

 

A gárda vezetése azonban nem adta fel nagyra törő terveit, és ertősítési lehetőségek után nézett. A védelembe érkezett három fiatal tehetség: a Parma dán középhátvédje, Magnus Troest, az Intertől a montenegrói Ivan Fatics - a Motta-Milito transzfer részeként-, valamint a Crvena Zvezdától Nenad Tomovics, aki már a szerb nagyválogatottban is bemutatkozott. A védelem bal oldalára sikerült végleg megszerezni Domenico Criscitót a Juventus-tól, aki szintén a csapat egyik erőssége volt az előző szezonban, valamint a Emiliano Morettit a Valenciától.

 

A középpályára érkezett Houssine Kharja a Sienától, valamint a kőkemény spanyol védekező középpályás, Alberto Zapater a Zaragoza gárdájától.

 

Csatárposzton tűnt legnehezebb feladatnak az erősítés, hiszen finoman szólva is nehéz Milito-kaliberű csatárt szerződtetnie egy olasz középcsapatnak. Kapóra jött az Internél léátszámfelettivé vált Hernan Crespo, aki ingyen érkezett. A veterán támadó mellé sikerült megszerezni a remek képességekkel rendelkező Segio Floccarit az Atalantától. A habot a tortán Rodrigo Palacio, a Boca Juniors argentin válogatott csatára jelentette, aki potom 3 millió fontért érkezett. Ez az összeg meglehetősen alacsonynak számít, ha figyelembe vesszük, hogy néhány éve még Európa top csapatai álltak sorban a játékos aláírásáért, aki még mindig csupán 27 éves.

 

Kulcsszereplők lehetnek: Criscito az előző szezonban bebizonyította, hogy valóban az olasz labdarúgás egyik legnagyobb ígérete a posztján, így az új idényben is megbízható teljesítményt várhatunk tőle a hátsó alakzatban. Egy közepesen sikerült palermói idény után Bosko Jankovics tavaly már kezdett arra a játékosra emlékeztetni, akit a Mallorca színeiben láthattunk korábban. Ha sikerül elkapnia a fonalat, nagy erőssége lehet a csapatnak. Crespo minden bizonnyal nem fog csalódást okozni, hiszen remekül ismeri az olasz bajnokságot, és 34 éve ellenére továbbra is veszélyes a büntetőterületen belül. Palacio és Floccari pedig könnyen a szezon kellemes meglepetései között lehetnek. Előbbi, ha sikeresen felveszi az olasz bajnokság ritmusát, szinte biztos, hogy kiemelkedő teljesítménnyel fog előrukkolni, míg utóbbi végre egy erősebb csapatban is megmutathatja, mit tud.

 

Amin sok múlhat: Gasperini mester a Genoa élén bebizonyította, hogy tehetséges edző, akinek a sok új érkező ellenére sem kell az alapoktól indulva új csapatot építeni, hiszen annak nagy része változatlan maradt. A körülmények meglehetősen kedvezőnek tűnnek, így egy esetleges komolyabb sérüléshullámoktól eltekintve nem található komoly rizikófaktor a csapat szereplésében.

 

A Serie ABC tippje: Ha nagyon kedvezően alakulnak a dolgok, idén akár a negyedik hely is meglehet. Ehhez azonban több, a nyáron szintén jól erősítő csapatnak kéne az elvárt szint alatt teljesítenie. A Genoa most sem fog csalódást okozni, jó néhány meglepetéssel is szolgálhat, azonban a közvetlen élmezőny mögötti csapatok jó erősítéseinek köszönhetően csak az Európa Ligás helyek egyikén fog végezni.

Szólj hozzá!

Címkék: serie a motta genoa palacio milito crespo

süti beállítások módosítása